Szóló karrier és ezotéria

Az útkeresésről...

A változás minden ember életében a sors fürkészésével kezdődik. Elindul egy ösztönös vágyódás az után amit a korábbi tanítások nem tettek világossá vagy érthetővé az ember szíve és elméje számára. Számomra az élet, a hangszer, a gondolatvilágom újabb rétegének felfedezése lett az a misztikus utazás kezdete. A valóságon túl felfedezhető mindenhol a sorsunk egy titokzatos rétege, egy vászon, melyen alkotni kell és érdemes, mint egy festő vászna. Sokan nem ismerik fel ezt a titkos kis réteget, de akik felfedezik és módszeresen alkotnak a titkos vásznukon, az életükre, a gondolatikra is visszahat. Szepes Mária olvasása nyitotta fel a szemem a változásra, a másként alkotásra, arra hogy az elérni vágyott célok előtt, az átalakulás előtt nekem kell változnom, hogy befogadhassam magát a változást. Az alkotásnak és önmagam határainak felfedezése elindította bennem a vágyat, hogy kipróbáljam magam több olyan dologban,amit előtte talán féltem is kipróbálni. Táncművészetek, alkotó tevékenység, majd ezek után a zenekarban betöltött közösségi zenész szereptől nagyban különböző szóló fellépések. Ebben társaim lettek olyan muzsikus és előadóművész társak akik szintén ezen az úton kívántak járni. Ki hárfán, ki hegedűn, ki a táncán keresztül igyekezett többet megmutatni magából a hétköznapi énjén túlmutatóan. 

Az alkotóképesség felfedezése úgy hiszem mindenkinek egy fontos dolog az életében. Megtanulhatjuk hogy bár léteznek korlátok amelyeket nem minden esetben tudunk semmissé tenni, de vannak még kihasználatlan örömforrások, potenciálok, melyekhez, ha ismerjük őket, bármikor fordulhatunk segítségért és jó szóért. Azt hiszem mindenkiben felfedezhető az isteni szikra, a teremtés egy darabkája, amivel érdemes élni.