Kokas Pedagógia

„Korszerű ábrázolás-nevelés”

A saját élményeim

Nagy öröm számomra, hogy személyesen volt módomban tanulni, játszani, ”táncolni”, mozogni Klári nénivel a Felvinci úton tartott foglalkozásokon. Amikor az én életemben is szerepet kapott -nagyjából 2006 tájékán- a zenepedagógia és a zenével kapcsolatos örömök átadása, Klári nénit még volt módom vendégül látni a foglalkozásaimon. A kezdetekre és a későbbi munkámra is hatást gyakoroltak a tőle kapott érzések, tanácsok. A magzat a fogantatásától kezdve egyfajta szentség, egy szent lény, akinek nem csak, hogy joga de a felnőttek részéről egyfajta kötelezettség, hogy megmutassuk és magtanítsuk a természetközeli létezést és érzést a zene, a zenével kapcsolatos felszabadító mozdulatok által. Mindezek mögé persze tudatosan kell programot építsünk, hogy rendszerré váljon a gyermek életében, szinte támasszá, életérzéssé, egyfajta pozitív szokássá. 

Találkozásom Kokas Klárával

Klári néni felnőtt életemet meghatározó Tanító. Nem írom, hogy volt, mert ma is érzem a jelenlétét, pedig 2010.óta nincs köztünk.

Már kétgyermekes anyuka voltam, amikor belső, sürgető érzés tört rám, hogy szeretnék valami olyan módszert találni gyerekeim művészeti neveléséhez, ami nem a hangszertanításból indul ki. Főként amiatt, mert ahhoz még kicsik voltak, viszont zene közelben éltek.

Egy ismerős adta kezembe Klári néni egyik filmjét, majd édesanyám könyvtárában megtaláltam A zene felemeli a kezeimet c. könyvét - csak olvasmánynak is lélekemelő, nagyon szépen beszélt és írt Klári néni. Nekem Klári néni, sokaknak Klára. Persze mindenki tegezte, szívbéli, baráti, közvetlen hangot használt mindenkivel. Telefonszáma benne volt a telefonkönyvben. Ha kerested, megtaláltad. Ez is tanította: akivel dolgod van, hívd!

Hát én felhívtam!

...."Zenész vagy, Aranyom? Akkor hozd a fuvolád meg a gyerekeidet a hétvégi foglalkozásra!" valahogy így kezdődött. Aztán amikor indult a következő pedagógus továbbképzése, már ott voltam a tanítványok között.

A foglalkozások lényege ,hogy az éneklés és zenehallgatás segítségével elindulj befelé önmagadba. Kapcsold ki a külvilágot és fedezd fe azt a végtelen szabadságot,ami benned van.Sokat énekeltünk, ugyanazt a dalt sokszor, mindig valahogy variálva. Megmutatta, hogy lehet mozdulni egy népdalra ,-itt a "lehet"-en van a hangsúly, nem a "hogy"-on! Táncoltunk a Kis kece lányomra, vagy bármelyik magyar népdalra. Nem néptáncot, dehogy! Elengedtünk minden tanult sémát, hiszen az csak keretbe szorít.

Amikor a dalolás már teljesen betöltötte szívünket, lelkünket, testünket, elcsendesedtünk, elpihentünk, és indította a zenét.

Hogy milyen egy gyakorló zenésznek Beethoven szimfóniára táncolni? Ami sohasem jutott volna az eszembe?

Talán a legkifejezőbb, hogy négydimenzióssá vált a zene! Lenyűgöző élmény! Próbáld ki! Nincs szabály és elvárás.

Hallgasd meg ugyanazt a 3-5 perces részletet mondjuk háromszor. Majd próbáld ki milyen, ha csak az ujjaiddal táncolod el. Írhatnám, hogy hasonlít ez a mozgás a zongorázáshoz, de akkor már behatárolnálak, hisz a billentyűket lefelé koppintjuk, tudod, hogy jobbra felfelé vannak a magasabb hangok, balra le pedig a mélyebbek. Az ujjaid viszont máshogy is tudnak táncolni, ha megengeded nekik és magadnak!

De kipróbálhatod, hogy a következő meghallgatásnál az arcodra, fejedre, válladra simítod a zenét.

És, ha már ráéreztél erre az örömre told félre bútorokat a szoba közepéről és mozdulj, hunyd be a szemed és csak érezd!:-)

Eltáncolhatod a cselló dallamát, a trombiták erejét, térbe került a zene, és beléd bújt. Vagy te lettél a zene része.

Azt is tudom, hogy van, akinek ez idegen, ahogy a meditáció, vagy egyéb módszerek, amik a transzcendens felé vezetnek.

Klári néni egy nagyon bátor ember volt. Gondold el a 70-es években ezt a szabadságot! Ismeretlen volt és teljesen érthetetlen.

A létezésének, munkájának, tanításának folyamatosan ható ereje ebből a két idézett mondatból is érezhető:

"Érdemes munkába fognunk a képzeletünket felnőttként is, megtalálnunk új utakat ott, ahol a régi utak elporosodtak, használhatatlanná váltak. (...) nem szabad félnünk az újtól, ha kellő tudással rendelkezünk."

Amikor gyerek koncerteket tartok, ezt a folyamatos , nyitott figyelmet élem, és csodákat kapok a gyerekektől.


A zeneválasztásnak kulcsszerepe van, hiszen erre épülhetnek fel azok a mozgásos-táncos kreációk, amelyek a zenei darabok szerkezete, hangulata, hangzásvilága élményszerűen inspirált, ahol a befogadás és az alkotás elválaszthatatlan egységben van. A koncepció szerint az esetleges, éppen divatos populáris zenék nem alkalmasak a gyermek differenciált érzelmi fejlesztésére, mert azok nem megfelelőek az érzékeny, elemző hallás kifejlődéshez - gátolják a belső elképzelést, átélést. A Kokas-program zenei tartalmait egyaránt meríti a népművészetből, és a magas-művészetből, valamint a mindennapok hangzó világából. A populáris zenei-táncos műfajok, a kommersz zene szigorúan kizárt a példatárból. A zenei repertoár kisebb, 2-6 perces egységekből áll, amely átgondolt válogatás a világ számos országának népzenéjéből (például egyiptomi, nigériai; perui; görög, török, román, magyar); másrészt leírt kompozíciók a korai reneszánsztól a kortárs zeneművekig: például Bach, Händel, Vivaldi, Mozart, Beethoven, Haydn, Schubert, Chopin, Kodály, Bartók műveiből. Az egy-egy, önmagában is érzékelhető teljes szerkezettel rendelkező, "katarzist hozó" zenei részlet az alapanyag. Az értékes zenei műalkotások hallgatása érzelmi gazdagodáshoz vezet, mert képessé teszi az embert arra, hogy felismerje milyen érzelmeket, indulatokat képes az közvetíteni, és ez által különféle esztétikai és morális üzenetet bemutatni.

Idézet: DR. DESZPOT GABRIELLA: ZENEI ÁTVÁLTOZÁS

Kokas Klára komplex művészeti programja, mint pedagógia és terápia c. munkájából

További értékes információkat a www.kokas.hu weboldalon találsz Kokas Kláráról és a módszerről.